Honlap testreszabása




készítette a honlap.hu
Az óvodai beiratás ideje: 2024. április 22-26-ig. 9 órától-16 óráig
Helye: Dusnoki Óvoda és Bölcsőde, 6353 Dusnok Óvoda u. 2.


Beiratkozáshoz szükséges dokumentumok:

- A gyermek TAJ kártyája.
- Lakóhelyét, illetve tartózkodási helyét tartalmazó igazolványt,
- A gyermek születési anyakönyvi kivonatot,
- Ha van gyermekvédelmi határozat, valamint igazolást a gyermekorvostól a védőoltások meglétéről, illetve a gyermek esetleges betegségeiről!

Az óvodába a 2024/2025-ös nevelési évre a 2021. augusztus 31-ig született gyerekek beíratása kötelező.


A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 8. § (2) bekezdésének rendelkezései szerint a gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozásokon vesz részt.
Az óvoda felveheti azt a körzetében lakó gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételtől számított fél éven belül tölti be, feltéve, hogy a településen minden három éves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető.
A 2024/2025-ös tanévben horvát nemzetiségi csoportba való beiratkozásra is lehetőség nyílik, mely igényről a szülőnek a beiratkozáskor írásban kell nyilatkozni!
A gyermek felvételéről az intézmény igazgatója dönt, melyről írásbeli határozatotn küld a szülőknek 2024. május 31-ig.


Amennyiben a szülő az óvoda köteles gyermekének óvodai beíratását elmulasztja, szabálysértést követ el.

A bölcsődei beíratás egész évben folyamatosan történik. Ez ügyben keresse Mészáros Bernadett bölcsőde szakmai vezetőjét.

A beíratáshoz szükséges dokumentumok, illetve az ingyenes étkezés igénybevételéhez a nyomtatvány letölthető dokumentumaink között elérhető, de természetesen az intézményben mindenki számára rendelkezésre áll.

Kérjük azokat a szülőket, akik jogosultak az ingyenes étkezés igénybevételére, a kitöltött és aláírt nyomtatványt 2024. augusztus 26-ig az intézménybe visszajuttatni szíveskedjenek.